A magyar, és a volgai tatár nép díszítőművészetének összehasonlítása

 

A magyar, és a volgai tatár nép díszítőművészetének összehasonlítása

„Ğasırlar çor aşa işetäm azanıñ”

„Hallom hívásod, korokon át”

Bevezető gondolatok

 

Rögtön az elején leszögezném: a volgai tatároknak semmi közük azokhoz, akik a tatárjárás során végigpusztították az országot: azok mongolok voltak. Sőt: a volgai tatárok figyelmeztették Julianus barátot a közelgő mongol vészre!

Érdekelnek keleti rokonaink (nem csak a nyelvrokonok, én ezt tágabban értelmezem), de laikus vagyok, így az általam leírtak biztos, hogy erősen vitathatók.

A magyar, és a volgai tatár népi díszítőművészet meglepően hasonló. Egy laikus szemével nézve legalábbis. A számos hasonlóság mellett van azonban két, lényeges eltérés, amit itt, az elején megemlítenék, mivel könnyen „elviheti a szemünket” a hasonlóságokról. A tatárok ugyanis élénk, világos színeket, valamint fényes ruhaanyagokat használnak, de a díszítményeik is „csillogóbbak”, mint a mienk. Erről részletesen írok majd lentebb, itt csak azért hangsúlyozom, mert az észlelésünket ez a két tényező jelentősen befolyásolja, és elterelheti a figyelmünket.

Visszatérve a nyitó gondolatomhoz: a két nép díszítőművészete igen hasonló, ami semmiképpen sem lehet véletlen. Az ember ösztönösen érzi a rokonságot, melynek történeti alapja is van:

-          a honfoglalás előtt Keleten maradt magyarok tömegei a baskírokba, és a volgai tatárokba olvadtak – a hasonlóság tehát érdekes módon magyar hatás eredménye is lehet! A beolvadás meglehetősen későn, a 13. század után következett be: a tatárjárás (pontosabban: mongoljárás előtt) Julianus barát még megtalálta őket, és magyarul beszéltek

-          nyelvünk finnugor, azonban hosszú időn keresztül éltünk türk népekkel, szókincsünk kb 8 %-a régi türk eredetű (tehát nem a középkori oszmán hódoltság idejéből származik);

-          a honfoglalás előtt, és után jelentős türk népességet olvasztottunk magunkba (kabarok, besenyők, avarok, kunok)

-          mindez a honfoglaláskori, és mai antropológiánkban is tükröződik: a türk népekre jellemző embertani típusok (turanid, taurid, armenid, pamíri) aránya kifejezetten magas!

-          ősi népdalaink pentaton hangrendűek, ami a türk népekre jellemző – nyilván, egyéb türk kulturális hatás is kimutatható– például a díszítőművészetünkben

-          utóbbit megerősíti, hogy a honfoglalás korabeli források a magyarokat türköknek nevezték, aminek az lehetett az oka, hogy megjelenésünk a türk népekhez hasonlított – a megjelenést pedig a viselet, és az antropológiai jegyek adják

A magyar tehát joggal tekinthető finnugor-türk népnek.

Bár csábító – de a motívumok hasonlóságát nem vizsgálom. Nem tudjuk ugyanis, hogy egy adott motívum mikor került a két nép díszítőművészetébe: a tulipán pl. valószínű, hogy 16. századi, oszmán török hatás a mi népművészetünkben (és valószínűleg a tatárok is akkor vették át). Itt jegyezném meg, hogy a tulipán-motívumot a honfoglalás korában még ismertük, később elfelejtettük, mert a Kárpát-medencében a tulipán nem őshonos.

(Persze, ennyi erővel mondhatnánk azt is, hogy díszítőművészetünk türk jellege a török hódoltság idejéből származik. Mint ahogy népünk antropológiájában meglévő törökös elemeket is könnyű lenne ezzel magyarázni.

Én azonban nem hiszem, hogy az oszmán megszállás – a pusztításon kívül - különösebb hatást gyakorolt volna népünkre. Mi ugyanis nem tértünk át az iszlámra. A törököket népünk mindvégig a gyűlölt, és rettegett hódítóknak tartotta. A hódoltsági területek magyar lakossága elpusztult, vagy elmenekült. Leginkább elmenekült szerintem. Szokás eltúlozni a tatárjárás, és török dúlás emberveszteségét, és kajánul rámutatni: olyan, hogy magyar már nem is létezik, mert rég kipusztult, elkeveredett. Ezt Henkey, és Kiszely kutatásai egyértelműen cáfolják! Meg az is, amikor a tükörbe nézek, és egy türk arc néz vissza … Ráadásul logikátlan is, hiszen mindig több magyar kellett, hogy megmaradjon, mint amennyi idegen betelepült: másként ezeket a sorokat most nem magyarul írnám…

A török tehát alapvetően egy üres pusztaságot uralt, így ebben az időszakban nem igazán beszélhetünk magyar-török együttélésről. Erdélyben pedig nem is volt hódoltság, így a kalotaszegi, székelyföldi népművészetünk pláne nem magyarázható a török megszállással.

Így aztán nem életszerű az a feltételezés, hogy a megszállásnak komolyabb átalakító hatása lett volna. Antropológiailag semmiképpen, de kulturálisan sem. Egy-egy motívum persze biztosan megtetszett népünknek, annál is inkább, mert a török díszítőművészet ismerős lehetett: hiszen a mienk is ugyanúgy sztyeppei, türk eredetű, mint az övéké. De valószínűtlen, hogy alapjaiban alakult volna át népi díszítőművészetünk.  Igen, a Balkánon komolyabb együttélés volt, eleve tovább is tartott a török hódítás, ott valóban kimutatható ennek hatása – nálunk szerintem nem. )

 

A motívumok vizsgálatánál óvatosságra kell intsen az is, hogy bizonyos minták általánosan elterjedtek, és a legtöbb eurázsiai népnél megtalálhatóak. A díszítmény technikájából is sok esetben törvényszerűen hasonló minták adódnak, a geometriai motívumokat használó népi szőttesek például mindenütt nagyon hasonlóak. Eleve, geometriai forma sincs túl sok. Paralelopipedont, és egyéb, bonyolult formákat nem nagyon alkalmazott a nép egyszerű gyermeke. Téves következtetésekre juthatunk tehát, ha pusztán a motívumok hasonlóságát vizsgáljuk.

 

Fáy Aladár a „Magyarság díszítő ösztöne” című alapművében a magyar népi díszítőművészet alapvető sajátosságait, jellemzőit vizsgálta.

 

Ez egy remek keretrendszer a két díszítőművészet összehasonlításához: nem a motívumok hasonlóságát vizsgálom, hanem azt, hogy a Fáy Aladár által meghatározott sajátosságaink megjelennek-e a tatár díszítőművészetben.

Fontos! Fáy Aladár feltárt bizonyos törvényszerűségeket. Ő maga is többször írja, hogy ezek nem kizárólagosak, számos ellenpéldát hozhatunk rájuk a magyar népművészetből. Nem kizárólagosak – hanem jellemzőek.

A dolgozatomban bemutatott képeket az interneten találtam. Természetesen ez nem az igazi, mégis, joggal feltételezhetjük, hogy a volgai tatár népművészetről a neten lévő képek a jellemző, tipikus tatár néprajzi elemeket tükrözik. Még akkor is, ha esetenként nem autentikus népművészeti alkotások, hanem az a bizonyos „váci utcai magyarosch” kategória.

A magyar népi díszítőművészetet illusztráló képek jórészt Malonyay Dezső „A magyar nép művészete” c. művéből, és a Néprajzi Múzeum online gyűjteményéből származnak. A tájegységet (Kalotaszeg, Mezőkövesd stb.) nem tüntetem fel, itt most ennek szerintem nincs jelentősége.

Az összehasonlítást az alábbi, magyar sajátosságok mentén teszem:

-                     természetből merítő képzelet, „álombozótok”

-                     változatosság, játékosság, ötletszerűség

-                     határozott elágazások

-                     simuló vonalrendszer, sűrű párhuzamokkal

-                     a középtengely merevségének elkerülése

-                     hármas tagozódás

-                     a különbségek fokozása

-                     a díszítőelemek tagolása

-                     a ragyogtató szegély

-                     a díszítmény elhelyezése

-                     a színvilág

 

I.                    A természetből merítő képzelet: „álombozótok”

 

Fáy Aladár ezt írja:

 

Népünk művészete a természetből sarjad: de nem másolja, hanem képzeletében újrateremti azt: virágtornyos csodafákat, és „álombozótokat alkot”.

 

A képzelet azonban szigorú korlátok közt szárnyal:

 

Nem szakad el a természettől: nem ábrázol például a nyugati történelmi stílusokban ismert, természetellenes lényeket (pl. félig ember, félig oroszlán). A fantázia a józan ész keretei között marad.

 

Allegorikus jelképeket sem használ (pl. lant=költészet).

 

A virágok szeretete jellemzi, állatokat, embereket ritkán ábrázol.

 

Példák a magyar „álombozótok”-ra:

Magyar álombozótok I.

Magyar álombozótok II.

Volgai tatár „álombozótok”:

Volgai tatár álombozótok I.

Volgai tatár álombozótok II.

Értékelés: a Fáy Aladár által fent ismertetett magyar sajátosság egyértelműen megfigyelhető a volgai tatár díszítőművészetben, mert:

 

- a természetből merít

- nem másolja, hanem képzeletében újrateremti a megfigyelt formákat

- a virágok szeretete jellemzi: ennek egyik oka, hogy a tatárok muszlimok, ez a vallás pedig nem engedi az emberek ábrázolását

- álombozótokat, és virágtornyos csudafákat alkot

- nem szakad el a természettől, nem ábrázol természetellenes lényeket, nem használ allegorikus jelképeket stb.

 

II.                  Változatosság, játékosság, ötletszerűség

 

Fáy Aladár levezeti, hogy:

 

-          a Nyugat népművészete – a polgári hatások eredményeként – a skatulyás, precíz, kiszámított, és rendezetett. Népi eredetiség kevéssé jellemző.

-          a Kelet népművészete jobban megőrizte népi eredetiségét, azonban kissé egyhangú: a díszítmény mindent elborít, viszont ugyanazon elemek ismétlődnek monoton módon – a felületek így, összességében díszítetlen benyomást keltenek

-          a magyar népművészet a fentiekkel ellentétben játékos, ötletes, változatos: nem jellemző rá a kiszámítottság, és a díszítmények változatosak, nem ugyanazt ismétli

 

Itt újra hangsúlyoznám, hogy kivételek természetesen vannak. A nyugati népek díszítőművészetében is akadnak eredeti, játékos, változatos darabok, a magyar népművészetben is vannak egyhangúan ismétlődő („egyenletesre darált”) díszítmények. A fenti szabályok arra vonatkoznak, hogy mi tekinthető gyakoribbnak, jellemzőnek.

A fentieket példákkal is illusztrálom:

 

Ezen a képen egy tiroli szekrény, és díszítménye látható (Nyugat népművészete):

Nyugati nép díszítőművészet

Ezen a felvételen pedig egy orosz pohárszék, és díszítménye látható (Kelet művészete):

Keleti nép díszítőművészet

Ezek itt pedig magyar díszítmények részletei:

Magyar díszítmények: játékosság, ötletesség I.

Magyar díszítmények: játékosság, ötletesség II.

Magyar díszítmények: játékosság, ötletesség III.

A volgai tatárok díszítményei:

 

A tatároknál is vannak keletiesen monoton, „egyenletesre darált” díszítmények, alighanem az iszlám, vagy a környező, szláv népek hatása tükröződik bennük:

Vannak hasonlóan díszített viseleteik is.

 

Abból, amit eddig láttam népi díszítőművészetükből, azt kell mondjam: nem ez a jellemző!

 

Sokkal inkább az olyan, változatos, játékos díszítmények, mint amelyeket az „álombozótokról” szóló fejezetben bemutattam.

 

Vannak további példáim is:

Volgai tatár díszítmények: játékosság, ötletesség I.

Volgai tatár díszítmények: játékosság, ötletesség II.

Megfigyelhető, mennyire játékos, ösztönös a díszítés – pont, mint a mienk!

 

Fáy Aladár azt írta, hogy a magyar népi díszítőművészet Kelet, és Nyugat között áll: érdekes módon ugyanezt mondhatjuk el a volgai tatárokról is!

 

III.                   Határozott elágazások

 

Fáy Aladár ezt írja a vonalrendszerekről:

 

A vonalrendszer alapvetően kétféle lehet.

Baloldali: simuló (eszményi) vonalrendszer

Jobboldali: határozott elágazású vonalrendszer

A magyar népművészet mindkét vonalrendszert használja, de jellemzőbb a határozott elágazású. Erőt, és határozottságot sugall.

  

Példák a magyar népművészetből a határozott elágazásokra:

Magyar díszítmények: határozott elágazások I.

Magyar díszítmények: határozott elágazások II.

Abból, amit láttam, a volgai tatároknál is hasonlóan gyakoriak a határozott elágazásokat mutató díszítmények, mint nálunk. Szintén nem kizárólagosak.

 

Az előző két fejezetben is láthatók olyan tatár díszítmények, melyek határozott elágazásokat példáznak, de bemutatok továbbiakat is:

Volgai tatár díszítmények: határozott elágazások I.

Volgai tatár díszítmények: határozott elágazások II.

IV.                   Simuló vonalrendszer, sűrű párhuzamokkal

 

A magyar népművészetben a határozott elágazású díszítmények mellett simuló vonalrendszerek is megfigyelhetők.

 

Ezeken a díszítményeken azonban a levelek laza szétfeslés helyett sűrű párhuzamokba sorakoznak, ami a ráncoltság hatását kelti, ropogóssá tesz a mintát. Gyakori, hogy az ilyen minta határozott szélű, tömör foltot ad.

 

Példák a magyar népművészetből:

Magyar díszítmények: simuló vonalrendszer I.

Magyar díszítmények: simuló vonalrendszer II.

A volgai tatár népművészetben is gyakran felbukkannak hasonló díszítmények, tehát ahol a simuló vonalak laza szétfeslés helyett sűrű párhuzamokba rendeződnek:

Volgai tatár díszítmények: simuló vonalrendszer I.

Volgai tatár díszítmények: simuló vonalrendszer II.

V.                   A középtengely merevségének elkerülése

 

Fáy Aladár ezt írja a középtengelyről:

 

Ha egy szimmetrikus díszítmény magasra nyúlik, a középtengelye az egyenessége folytán egyre merevebb, és egyhangúbb lesz – mintha karót nyelt volna. A merev középtengely előfordul ugyan a magyar népművészetben, de inkább kerüljük. Erre különböző módszerek vannak:

 

-          fölfutó indák

-          szétváló középszár

-          középtengely felbontása, megszakítása virágokkal, egyéb díszítményekkel

Példák a magyar népművészetből:

Fölfutó indák:

Magyar díszítmények: fölfutó indák

Szétváló középszár:

Magyar díszítmények: szétváló középszár

középtengely felbontása:

Magyar díszítmények: középtengely felbontása

A volgai tatár népművészetben merev középtengelyt igen keveset láttam, ők is ugyanígy kerülik, mint mi. A felfutó inda, a felosztott középtengely, és a szétváló szár annál gyakoribb:

Volgai tatár díszítmények: a középtengely merevségének elkerülése

VI.                   Hármas tagozódás

 

Fáy Aladár ezt mondja a hármas tagozódásról:

 

A magyar népművészetre jellemző a hármas tagozódás, ami azt jelenti, hogy egy szimmetrikus díszítmény három tagból áll. A hármas tagozódás a teljesség érzetét kelti, és ebben az esetben érvényesül leghatározottabban a középső elem.

 

Példák a magyar népművészetből:

Magyar díszítmények: hármas tagozódás

A volgai tatároknál is sokszor előfordul:

Volgai tatár díszítmények: hármas tagozódás I.

Volgai tatár díszítmények: hármas tagozódás II.

VII.                   A különbségek fokozása

 

Fáy Aladár a díszítőerőről ezt írja:

 

A díszítőerő az alábbi két esetben mutatkozik:

 

1.      Egyforma elemek határozott ismétlése:

1.      Fokozott különbség az elemek között:

Ha a különbségek ingadozók, bizonytalanok, kismértékűek – gyenge a díszítőerő:

Fáy Aladár az alábbi, sárközi mintát mutatta be a díszítőerőre:

Sárközi díszítmény

A fölső sávban határozott különbségek érvényesülnek (vonalkázás, és a kerek foltok között), az alsó sáv pedig teljes egyenletességével díszít.

 

A kiváló díszítőértékkel bíró magyar népművészet az egyenletes ismétlést, és a határozott különbségeket alkalmazza:

Magyar díszítmények: egyenletes ismétlést, és határozott különbség

A volgai tatárok is előszeretettel élnek a határozott különbségekkel:

A baloldali tárgyon a felső, sávozott réteg az egyenletességével díszít, maga a tárgy azonban határozottan különböző elemekre tagolható.

Volgai tatár díszítmények: egyenletes ismétlés, és határozott különbség

VIII.                   A díszítőelemek tagolása

 

Fáy Aladár így mutatja be a díszítőelemek tagolását:

Baloldali díszítmény: egymástól kevésbé különböző, kisebb nagyobb formákra tagolt; „egyenletesre darált”, összességében díszítetlen hatást kelt

Középső díszítmény: teljesen egyforma tagok, határozott sorban, határozott ütemben; olyan nyugodtan díszít, mint az óra ketyegés a csendességet

Jobboldali díszítmény: határozott különbséget teszünk az egyes tagol nagysága között, díszítetlen, puszta területeket hagyunk, ahol a pusztaság érvényesíti a díszítőrészleteket, azok pedig élénkítik a pusztát

 

A magyar díszítmények tagolására nem jellemző az „egyenletesre darált” díszítés, hanem a határozott különbségek, és az egyenletes ismétlés:

A magyar díszítmények tagolása

Volgai tatár példák a díszítmények hasonló tagolására:

A volgai tatár díszítmények tagolása I.

A volgai tatár díszítmények tagolása II.

Látható, hogy a tatár díszítményekre sem jellemző az „egyenletesre darált” díszítés, sőt, a határozott tagolást talán még nálunk is gyakrabban alkalmazzák!

 

IX.                   A ragyogtató szegély

 

Fáy Aladár a ragyogtató szegélyről:

 

A ragyogtató szegély a magyar népművészet jellegzetes eszköze. A minták (virágok, csillagok stb.) körüli apró pöttyeket, vonalkázásokat nevezzük így, melyektől a minta úgy ragyog, szikrázik, mint egy drágakő.

 

Példák a ragyogtató szegélyre a magyar népművészetből:

Magyar díszítmények: a ragyogtató szegély

A volgai tatár népművészetben jóval ritkább a ragyogtató szegély használata, de néha azért felbukkan. Leginkább a női fejfedők hímzésén:

Volgai tatár díszítmények: a ragyogtató szegély I.

Volgai tatár díszítmények: a ragyogtató szegély II.

Volgai tatár díszítmények: a ragyogtató szegély III.

X.                   A díszítmény elhelyezése

 

Fáy András:

 

Ha dísz halmozódik díszre: díszítőereje csekély (a díszítmény nem érvényesül, a felület összességében díszítetlen benyomást kelt)

 

Ha csak egyes helyekre tömörül, és nagy felületet hagy pusztán, akkor a dísz élénkíti a pusztát, és a puszta érvényesíti a díszt. Ez a hatás határozott szélű foltoknál igazán erőteljes.

 

Példák a magyar népművészetből:

A magyar díszítmények: a díszítmény elhelyezése I.

A magyar díszítmények: a díszítmény elhelyezése II.

Példák a volgai tatár népviseletből a díszítmény koncentrált elhelyezésére:

A díszítmények elhelyezése volgai tatár népviseleteken I.

A díszítmények elhelyezése volgai tatár népviseleteken II.

A korábban már bemutatott tatár tárgyakon is megfigyelhető ez a „koncentrált” díszítés:

A díszítmények elhelyezése volgai tatár tárgyakon 

XI.                   Színvilág

 

Amint azt a bevezetőben már említettem, a két nép színhasználata jelentősen eltér.

A tatárok előszeretettel használnak például nagy felületeken is élénk, világos kéket, zöldet, rózsaszínt - a magyar népművészetben ezek az árnyalatok, ha elő is kerülnek, semmiképpen uralkodnak el. A másik, hogy mi a sárgát, illetve az aranyszínt csak visszafogottan, leginkább ragyogtató aprózásra használjuk, a tatárok pedig ezeket a színeket is intenzívebben alkalmazzák. (Más türk népek is egyébként).

A magyar színhasználat nem ennyire élénk. A szűrök színösszeállítása jellemzően például: fakó, barnássárga alapon piros, vagy fekete hímzés (esetleg zöld). Festett bútorainknál az alapszín hideg sötétkék, vagy sötétbarna. Hímzéseink sem olyan tarkák, mint a tatároknál, sok közülük egyszínű.

Persze, a honfoglalás korában még lehetséges, hogy mi is más színeket használtunk, mint ahogy az is elképzelhető, hogy a tatárok sem alkalmazták régebben ezeket az élénk színeket, csak ahogy hozzáférhetővé váltak. A színvilág kapcsán idézném Fáy Aladárt: a népi díszítőművészetben a színhasználatot alapvetően a rendelkezésre álló festékanyagok befolyásolják. Ez régebben erősen korlátozott volt – ma szinte korlátlan. Értelemszerűen számolnunk kell azzal is, hogy az elmúlt 1200 évben számos hatás ért minket is, őket is. Ez nem csak a színhasználat eltérését magyarázhatja, hanem egyéb különbözőségeket is. A külön töltött hosszú századok alatt ki is kellett alakulni eltéréseknek.

A másik, ami ehhez kapcsolódik: a tatárok szeretik a fényes, selymes anyagokat, de a díszítések is sokszor „csillogók”, sokszor fémes hatásúak. Mindez különösen az aranyszínű díszeknél feltűnő. A magyar népművészetre ez egyáltalán nem jellemző. (Miként az érmékből álló nyaklánc sem).

Ezt azonban úgy is nézhetjük, hogy ha a tatár népi díszítőművészetet - a benyomásainkat alapvetően meghatározó - színvilág eltérése ellenére is hasonlónak látjuk, az már önmagában is arra utal, hogy mélyebb, jellegbeli rokonság áll fenn!

Ezeket a - fentebb már bemutatott – tatár díszítményeket csak át kellene színezni, és senki meg nem mondaná, hogy nem Kalotaszegről származnak:

Ugyanez a helyzet a tatár viseletekkel – más szín, más anyag, és már alig látnánk különbséget:

Ezt azért hangsúlyozom ilyen sokat, mert a színek, és a fények alapvetően meghatározzák észlelésünket, és emiatt indokolatlanul különbözőnek (idegenszerűnek) láthatjuk tatár rokonaink népművészetét.

XII.                   Összegzés

 

Fáy Aladár leírt bizonyos sajátosságokat, melyek a magyar népi díszítőművészetre jellemzők.

A fentiekben megvizsgáltam, hogy ezek a sajátosságok jelentkeznek-e a volgai tatárok díszítőművészetében.

 

Vizsgálatom eredménye:

 

-                     természetből merítő képzelet, „álombozótok”: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     változatosság, játékosság, ötletszerűség: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     határozott elágazások: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     simuló vonalrendszer, sűrű párhuzamokkal: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     a középtengely merevségének elkerülése: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     hármas tagozódás: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     a különbségek fokozása: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     a díszítőelemek tagolása: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     a ragyogtató szegély: jellemző, de nem olyan gyakori

-                     a díszítmény „koncentrált” elhelyezése: jellemző a tatár népi díszítőművészetre

-                     a színvilág, anyagválasztás: teljes mértékben eltér

 

A két nép díszítőművészete a legtöbb sajátosságban egyezést mutat. Persze, bármely nép művészetéből kiválasztható egy-egy sajátosság, ami egyezik a mienkkel – itt viszont a sajátosságok zöméről mondhatjuk el ugyanezt. Gyakori, hogy egy díszítményen több, egyező sajátosságot is megfigyelhetünk, a rokonság érzése értelemszerűen ezeknél a legerősebb.

 

Az alábbi, tatár díszítményre például jellemzőek a határozott elágazások, a középtengely felbontása, a szétváló középszár, a változatosság, a játékosság, és a hármas tagozódás. A díszítményen belül határozott különbségű tagok láthatók, mint ahogy az egyes díszítőelemek is határozott különbséggel bíró részekre vannak felosztva. Csak a színvilágában tér el a mi díszítményeinktől.

 

„Köç alıp cırlardan, ullardan, qızlardan”

„Meríts erőt a dalokból, fiainkból, és lányainkból”