Ez a sivatagi virág Észak-Mexikóban, illetve az USA délnyugati államaiban (Kalifornia, Arizona, Új-Mexikó, Nevada, Utah, Texas) őshonos.
Az őszirózsafélék közé tartozik, rokona a nálunk is ismert kokárdavirág.
Rövid életű évelő, kíváncsi vagyok, hogy jövőre kihajtanak-e az idei tövek. Magról azonban könnyen szaporítható, így ennek nincs különösebb jelentősége.
A magokat 2021 nyarán rendeltem az USA-ból.
Már 2021 októberében is vetettem valamennyit (cserépben, fólia alatt), ám közülük mindössze 1 (!) kelt ki. Ezt a növényt utóbb kiültettem a kaktuszkertbe.
2022 tavaszán, április közepe körül közvetlenül szabadföldbe, illetve cserepekbe vetettem el a maradék magokat. Semmiféle előzetes kezelést (hűtőben tartás, áztatás stb.) nem alkalmaztam.
A kisebb cserepekből kiültetést terveztem, a nagyméretű cserepekben pedig szezon végéig nevelni.
A magok kb 10 nap múlva keltek. A kisméretű cserepekből a kaktuszkertbe ültettem át őket. Azt tapasztaltam, hogy az átültetést jól bírják, ha sikerül egyben tartani a földlabdát. Egyiküket még földlabda nélkül is sikeresen át tudtam ültetni.
Bár cserépben is nevelhető, szabadföldben sokkal szebb. Mindenképpen nagyméretű cserépre van szükség, kb. akkorára, mint amelyekbe leandereket ültetünk.
Az alábbi felvételek a növény fejlődésének fázisait mutatják:
 |
2022.05.02: kikeltek a magok |
 |
2022.05.20. |
 |
2022.05.26: ez a palántázható méret |
 |
2022.06.11: bimbók megjelenése a cserépben nevelt példányon |
 |
2022.06.11. |
 |
2022.06.11: a bimbók a szabadföldbe vetett példányokon is megjelentek. |
 |
2022.06.18.: virágzás kezdete (a cserépben nevelt növénynél) |
 |
2022.06.21.: virágzás kezdete (a szabadföldbe vetett növényeknél)
|
A magvetéstől a virágzásig tehát kb 60 nap telt el. Átültetni a vetést követő 1 hónap múlva lehet.
Az alábbi képeken egy szabadföldbe cserépből kiültetett növény fejlődését láthatjuk (nagyjából olyan méretű volt kiültetéskor, mint a 05.26-i felvételen látható palánta, csak akkor nem készítettem fényképet):
 |
2022.07.10. |
 |
2022.07.28. |
 |
2022.10.06. |
Október 9-én megmértem, a magassága 60 cm, a szélessége pedig 90 cm volt!
Végül pedig néhány kép, milyen volt ez a virág a kertemben:
 |
Előtérben: Desert Globemallow, háttérben: Desert Marigold |
 |
Desert Marigold és Cylindropuntia imbricata |
 |
Desert Marigold, és Opuntia erinacae var. utahensis |
 |
Desert Marigold, és Opuntia erinacae var. utahensis |
 |
A háttérben az Echinocereus reichenbachii gyűjteményem |
 |
Kaktuszkertem 07.26-án |
 |
Desert Marigold, és Opuntia erinacae var. utahensis |