Bemutatkozás




Egy helytörténeti könyvben olvastam, hogy a török kiűzése után az a terület, ahol ma Dabas található, teljesen teljesen elnéptelenedett, vadvizes, mocsaras élőhely uralta, melyből csak egy-egy mezőgazdasági művelésre alkalmas domb emelkedett ki. Ugyanez volt a helyzet az egész Felső-Kiskunságban: 1767-ben a szomszédos Örkény mellett még farkasok vonyítottak, és a Madarasi tónál pedig még 1930-ban is fészkelt a kékcsőrű réce. A táj mára alaposan átalakult, az egykori mocsarak helyén népes településeket, gondosan művelt szántókat, tanyákat találunk. Kisebb-nagyobb foltokban azonban szerencsére máig fennmaradt a régi táj, ennek köszönhetően a Felső-Kiskunság még mindig páratlanul gazdag élővilággal rendelkezik.

Családom itt él már jó néhány generáció óta. A táj, és az élővilág szeretetét szüleim, és nagyszüleim plántálták belém, akikkel a dabasi turjánosban, a gyóni Papp-hegyen, és a tatárszentgyörgyi ősborókásban kirándultunk sokat.

Nem vagyok sem ornitológus, sem pedig fotós. Évek óta járom viszont  a környéket, eljutottam továbbá Székelyföldre, Izraelbe, ide-oda, eközben lencsevégre kerültek madarak, lepkék, növények, ezeket mutatom be ezen az oldalon.





Balázs M. Gábor
Dabas, Tatárszentgyörgy